Nem terveztem, hogy túrafüggés, adrenalinfüggőség és extrém sportok iránti túlzott érdeklődés témában megszólalok, de nemrég kaptam egy ilyen kérdést, mégpedig nyilvánosan. Egy csoportban a „miért ül otthon olyan sok szingli férfi ahelyett, hogy ismerkedne?” témánál nem bírtam ellenállni és odaírtam, hogy a pornófüggőség miatt, lásd erről szóló könyvem. Ekkor egy olvasó megkérdezte: „Túrafüggésről nincs valami hasonló könyv? Pl. hogy lehetne leszokni róla, ha egy nő választás elé állít: vagy ő vagy a túrázás”. Azonnal válaszoltam, hogy nem szeretnék adrenalinfüggőséggel foglalkozni, épp elég hatalmas a pornófüggőim, BDSM-függőim, szexfüggőim, mobilfüggőim tábora. Úgy gondoltam, az adrenalinfüggőséget meghagynám más szakembernek…
Senki nem ír semmit az adrenalinfüggőségről
Azonban megsajnáltam a kérdezőt, és csak rákerestem az adrenalinfüggőség szóra. Alig találtam valamit. Ekkor már éreztem azt az intellektuális izgatottságot, ami 2015-ben lett rajtam úrrá, amikor rájöttem, hogy mekkora vakfolt a pornófüggőség, mennyire elhanyagolt és komolyan nem vett terület és muszáj a pornófüggőkkel, internetfüggőkkel foglalkoznom, mert egyelőre nincs ki segítsen rajtuk Magyarországon. Aztán elkezdtem a témával behatóan foglalkozni és néhányan felzárkóztak: mára már mások is írnak a maszturbációfüggőség kezeléséről a téma közismert, köztudatban van. Ezúttal azonban az adrenalinfüggőséggel kapcsolatban elvetettem az ötletet. Nem akartam már 4. témában is úttörő lenni – annak minden hátrányával. Azonban történt aznap valami…
Egy könyv elvezet az adrenalinfüggők lelkében lévő hiány megértéséhez
Aznap délután meglátogattam Julia Dékány írót. Szeretek vele eszmecserélni, kifejezetten élvezzük a sok intellektuális, elvont témát. Kulturáltan, trollkodásmentesen 🙂 tudunk vitázni szellemi nézeteltéréseinkről. Elkértem a „Radnai az én bópeerem…!” c. könyvét és boldogan távoztam a zsákmányommal, amire azonnal rávetettem magam. És mi volt a könyvben? A válaszhoz vezető út a fenti kérdésre…
Julia Dekany arra céloz ugyanis, hogy az extrém sportteljesítményt felmutatók indokolatlanul nagy népszerűségnek örvendenek azokhoz a túlélőkhöz képest, akik valódi, embert próbáló élethelyzetekben: háborúkban, munkatáborokban álltak helyt. Sokukra nem is emlékszünk: ők nem kaptak tapsot, amikor befejezték a mutatványt. Aztán hogy lehet az, hogy ünnepeljük az extrém sportteljesítményt felmutatókat és ugyanakkor nem ítéljük el a valódi hőssé válás lehetősége alól kibúvó fiatalembereket, akik kitalált betegségekkel megúszták a sorkatonai szolgálatot? Idézem:
Egy hídról új technikai eszközökkel és számításokkal bebiztosított „halálugrás” vagy vad kanyonban evezés (-) nem összemérhető az egyéntől független helyzetben, igaz emberhez méltó életben maradási küzdelemmel. (-) Emberek, akik zavaros egyéniségüktől űzve keresik tűrőképességük szélső „értékeit”, sokszor ezekért nem csekély anyagi áldozatot is bevállalnak.
Az adrenalinfüggőség oka a hős ős, aki magasra tette a mércét
Ez a szöveg inspirált arra, hogy továbbgondolva megtaláljam a magyarázatot a túrafüggőségre. Hiszem azt, hogy sok ember szeretne hős lenni, de vannak, akikben ez különösen erősen munkál. Ennek oka a felmenőkben keresendő. A következőt gondolom – anélkül, hogy valaha is elmélyedtem volna az adrenalinfüggőség lélektanában: az extrém sportokat kedvelők, az életüket kockáztatók, a túl sokat vagy túl veszélyes helyeken túrázók a korábbi haláltáborok túlélőinek leszármazottai (de minimum oldalági rokonai). Az extrém sportolók családtörténetében van egy háborús hős, aki példakép. Ő az, akit az egész család mélyen tisztel. A nyomába nem lehet lépni. Igaz, lehetőség sincs rá a mai kényelmes körülmények közepette. Mégis, a leszármazott, az utód szeretne felérni az őssel. Szeretné átélni, megélni ősének és hősének a sorsát, szeretne vele azonosulni. Vagy szeretné érezni ugyanazt a tiszteletet és megbecsülést, amit a vitéz nagypapa kapott a család történetében. Egy szellemmel küzd az első helyért a családban, de ez a küzdelem soha véget nem érő.
Férfiak között – az állatvilágban is – természetes, hogy amikor új hím érkezik a családba és ivaréretté válik, meg fog küzdeni a családfő szerepéért az addigi tekintélyszeméllyel. A férfiak versenyszellemek, mindig meg kell határozni, ki a vezető. Sok férfibarátság köttetik úgy, hogy a gyengébb egyszercsak felülkerekedik és megveri az erősebbet. Ebben a szituációban azonban örök verseny folyik a családfő szerepért – egy halottal. Ez megfelelési kényszer is lehet, hisz nem mindenki versenyszellem és nem mindenki vágyik az alfa-hím szerepre. Ilyenkor az utód egyszerűen csak nem akar lemaradni a Nagy Ős mögött.
Transzgenerációs minta avagy szellemvilág és ősök tisztelete
Meglehet, persze, hogy az extrém sportoló nem tud ilyen (h)ősről a családban. Nem kell tudnia. Elég, ha a Hős Ős története tényként szerepel, mert ha ez igaz és megtörtént, akkor megjelenik a családtörténetben mint minta. És a leszármazott tudat alatt meg akar felelni ennek a transzgenerációs mintának. A transzgenerációs pszichológia új keletű tudományág, azonban én nem most kezdtem el ezzel foglalkozni, és nem is így hívtam. Szellemvilág. Ősök tisztelete. Így egyszerűen. Így hívtam ezt a területet, amiben idestova 30 éve mélyedtem el. Akkor fedeztem fel, hogy földi életünk csak egy rövid szakasz, és hogy szellemi énünk örökké él. Minden ős örökséget hagy maga után, ami hetedíziglen hat a generáción belül. Hetedíziglen. Tehát nem elég a szülőkkel foglalkozni, hanem korábbra kell visszanyúlni, ha keressük valamire a választ. Az ősök hagyatékáról írtam a könyvem „Esettanulmányok a siker tükrében” fejezetében is.
Biztos vagyok benne, hogy nem véletlen, hogy egy napon belül érkezett a kérdés és a válaszhoz vezető út is. Úgy érzem, megtaláltam az adrenalinfüggőség okát. Dolgom lesz még ezzel. Ha reagáltok, tovább inspirálódom, és előhozakodom a megoldási lehetőségekkel is. Hogy én merre indulnék el ebben a helyzetben, ha adrenalinfüggő kliensem lenne.
Somorjai Martina Szexológus
