42 éves nő, párjával jelentkeztek teljes szexuális elhidegülés miatt, amelynek főleg lelki okai voltak. Találkozásunkkor a szakítást fontolgatták. 3 hét párs konzultáció után újra tudtak mosolyogni.

2017-02-24

Léteznek „boldog” párok teljes szexuális elhidegülés mellett is. Ma már egyre gyakoribb jelenség a szexmentes kapcsolat. Addig nincs baj, amíg ez közös akarat, illetve nem terveznek gyermeket. Amint az egyik fél elkezdi hiányolni a nemiséget, a valódi melegséget, az igazi odaadást a kapcsolatból, illetve azt tapasztalják, hogy a mesterséges megtermékenyítés nem jár sikerrel, komolyan el kell gondolkodni a konzultáción. Tapasztalt külső szemlélő, szakember akár rekordidő alatt is meg tudja találni a probléma gyökerét, amint az alábbi köszönetnyilvánításból is látszik.

„Hogy csinálja? 12 éves párkapcsolati problémánk gyökerét 1 óra alatt megtalálta! Mi nem jöttünk rá magunktól. Nem tudom, hol találta Önt Zsolt, de Ön profi szakember.”

42 éves nő, párjával jelentkeztek teljes szexuális elhidegülés miatt, amelynek főleg lelki okai voltak. Találkozásunkkor a szakítást fontolgatták. 3 hét párs konzultáció után újra tudtak mosolyogni.-pár eskuvo-szexuális elhidegülés

Az elhidegülés egyik lehetséges oka

Van megoldás hideg kapcsolatra is

Az elhidegülés másik lehetséges oka

Legyen jobb a szex!
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.  Adatvédelmi Tájékoztató